Napi statisztika
• Megtett táv: 17,78 km
Eddig összesen: 35,98 km
• Lépésszám: 25 386
Eddig összesen: 59 527
• Emelkedő, lejtő: semmi, térdbarát nap 🙂
• Kilátók száma: 0, de a horizont végig velünk volt
• Forrás: Gradics-forrás (hűs, nyugodt, mesés)
• Pecsét: 1 db – Tömörd
Összesen: 4 db
• Túrázói hangulat: pihentető tempó, tavaszi színek, csokis boldogság
• Leggyakoribb mondat: „Ez most végig ilyen lapos marad?” (Igen!)
• Szállás: Tömörd, önkormányzati kulcsosház
+36 30 373 0623
Alternatív: Tömörd Kulcsos
+36 30 937 7278
Reggel kényelmesen megreggeliztünk a panzió jól felszerelt konyhájában, és kicsivel 8 után már úton is voltunk.
A mai nap igazi ajándék volt a térdeinknek, szinte végig sík terep, jó minőségű, széles úttal.
Sokan unalmasnak találják ezt a szakaszt, pedig nem az! A kora tavaszi természet minden szépsége jelen volt – madárcsicsergés, kedves, korai virágok, üde zöld és virágba boruló fák mindenfelé. Az eső utáni friss erdei levegő bódító volt.
A nyugalmat csupán a Kőszegtől kb. 6 km-re lévő Rendőrségi Gyakorló Lőtérről jövő lövések csattanása zavarta egy darabon.
Nagyon jól haladtunk, és csak egyszer, kb. félúton álltunk meg egy kis csokis energiapótlásra, mert hát a túra csoki nélkül nem túra.
Tömörd előtt a Gradics-forrás friss vize csobog, majd nem sokkal később egy Szent Ilona-szobor áll tisztes távolságra az ösvény mellett csendes őrzőként, figyelve. Érdekes, hogy háttal áll az útnak. Talán amikor állították, még más volt a nyomvonal.
Egy óra előtt már Tömördön voltunk, és egész úton két hatalmas csigán kívül senkivel nem találkoztunk. Kedves kis falu, látszik, hogy örülnek a túrázóknak, sok apró figyelmességgel. A legviccesebb talán a szobának berendezett buszmegálló volt.
Itt két kulcsos szállás is van, de egyéb szinte semmi. Az önkormányzati szállást felhívtam, és öt percen belül már meg is érkezett egy hölgy a kulccsal, így itt maradtunk. A szállás mellett van egy kisbolt (8–10 és 17–18 óra között van nyitva), és egy kis söröző is, ha tovább haladunk a templom felé. Ez bezzeg nyitva egész nap. 🙂
Lecuccoltunk, pecsételtünk, hibátlanul a megfelelő helyre, legalábbis Miklós. 😀
Mostanra ugyanis szigorú szabályt vezettünk be: mindenki a saját füzetébe pecsétel, így mindenki viseli is a saját hibája következményeit.
Hát, ma én viseltem. Sikerült fejjel lefelé nyomni a bélyegzőt, pedig egyértelmű az irány. 🙂
Úgy tűnik nem a barátaim a pecsétek. 😉
A nap mottója: „Nem minden nap kell hőstettet véghez vinni – néha elég csak menni, csokit enni és élvezni a csendet, már ahol nem lövöldöznek.”
Az útvonal a szinttérképpel:
