Napi statisztika
• Megtett táv: 31,06 + 22,08 + 11,07 km
Eddig összesen: 248,75 km
• Lépésszám: 44 031 + 30 394 + 14 449 lépés
Eddig összesen: 361 393
• Emelkedő, lejtő: Térdgyilkos lejtmenetek
• Pecsét: 7 db
Összesen: 27 db + 2 egyedi
• Túrázói hangulat: A lejtmenet nem kérdez, a térd nem kímél, de menni kell. 😜😜
• Leggyakoribb mondat: „Bírod még?” (Igen!)
• Szállás: Keszthely, Villa Vanília +36 30 4281809 villavaniliakeszthely@gmail.com
Nagyon jó szívvel ajánljuk. Szuper tisztaság, kényelem, kedvesség és pár 10 méterre a Kéktől.
10. nap. Zalaszántó sztupa – Keszthely
Vasárnap délután úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a túrát. Bepakoltunk és hétfőn reggel már Keszthelyen voltunk. Két éjszaka luxus pihenés várt ránk a túrák után, olyan szuper volt a szállás. Ráadádul Betti, egy kedves barátnőnk, egy szuper meglepivel indított, elvitt minket a Zalaszántói Sztúpához. Az előző szakaszban ez kimaradt, és most, a kora reggel miatt csak mi voltunk ott. Se ember, se lélek, teljes zen hangulat. Egyetlen apró szépséghiba, hogy nem tudtuk beszerezni az egyedi pecsétet.
Innen már ismerős úton ballagtunk Zalaszántó felé, természetesen kávészünet a legendás Tátika presszóban, ahol az előző etapot záruk. A faluból kifelé napsütötte szántók mellett haladtunk, majd hopp, be az erdőbe. Egy jó kis susnyással indult. Embermagasságú csalán, kidőlt fák, bokrok, belógó ágak, de szerencsére nem tartott sokáig. Szép erdei ösvények következtek, jó kis kaptató, és meg is érkeztünk Rezibe.
Hőségriadó volt, az erdő is csak árnyékot adott, de hűst nem, szóval a kocsmában nemcsak pecsételtünk, hanem lehúztunk egy hideg, életmentő sört. 🙂
Rezi után jött a lejtmenet. Lejtmenet = fájós térd. Erdő helyett szőlők, borospincék, napsütés, forgalmas műút, amiről szerencsére hamar visszatértünk a jó öreg földútra. Egy kis zsidó temető mellett találtunk egy árnyékos beülőt, itt főztünk egy instant levest. Jól elszórakoztunk azzal, hogy életben tartsuk a gázfőző lángját, olyan szél támadt.
Jöttek a napraforgók, jöttek a tarlók… aztán jött egy kis kóválygás. Elvétettük az utat, de kb. 5 perc után leesett, hogy valami nem oké, így gyors hátraarc.
Megint kaptató, megint susnyás, újabb kidőlt fák, aztán egyszer csak a Hévíz tábla! Nagyon örültünk, … de túl korán. A pecsételés még jó pár km-rel arrébb várt ránk.
Csodás kis éttermek, borozók szegélyezték az utat, csak épp vendég nem volt sehol. Élveztük a sétát, nosztalgiáztunk, és a szökőkútban hűtöttük a fejünket (szó szerint, sapka belemárt, fejre vissza). Már fogytán volt a víz, és épp vad kocsmakeresésben voltunk, mikor megláttunk egy működő ivókutat! Nagy szó, mert eddig mind le volt zárva.
A pecsét a fürdő egyik bejáratánál volt, amit alig találtunk meg a biciklitengerben, de sikerült!
Innen árnyas bringaúton vitt a kék, majdnem egészen Keszthelyig. Gyönyörű város, csak hát olyan szép, hogy elfelejtettünk figyelni, és véletlenül a zöld jelzésre kanyarodtunk. Kb. 1 km plusz, de úgy éreztük, mintha egy maraton lenne.
Az állomáson végre pecsét, aztán le a tóhoz gyönyörködni, majd vissza az állomásra. Leállítottuk a Garmint, nap vége, túra lezárva! A szállásadónk igazi hős. Kocsival eljött értünk az állomásra, mert már alig bírtunk lépni. Rajongás!
Ez volt talán a legkeményebb szakasz eddig, de cserébe a legjobban kiépített. A jelzések és infótáblák parádésak, a kis eltévedés pedig teljesen a mi bénaságunk volt.
11. nap. Keszthely – Lesenceistvánd
Másnap Keszthely–Lesenceistvánd „lejtmenetbajnokság” indul!
Ez a szakasz jó kis kaptatókkal tűzdelt, de a térdünknek még jobban fájtak a lefelék. A faluba már kb. totyogva értünk be, alig bírtunk lépni. Hiába, nemcsak a kilométerek számítanak. De ne rohanjunk ennyire előre!
Az út csodás volt. A Tapolcai-medencére nyíló panoráma annyira mesés, hogy újra és újra meg kellett állnunk gyönyörködni. A Domb a Kő orra alatti kilátónál egy árnyékos padon majdnem örökre letelepedtünk.
A látvány olyan szép, mint egy vers.
A hullámzó dombokon gördül a ritmus, a szőlőtáblákban születnek a sorok, a Tanúhegyek refrént dúdolnak. Az öreg Badacsony a csúcspontot, a Balaton tükrében pedig elmerül a lezárás.
Aztán jött egy olyan brutál emelkedő, hogy utána konkrétan „leszakadt” az út. Volt ahol korlát segítette a túlélést.
Van pár kilátó útközben, de inkább messziről integettünk nekik, maradtunk a Kéken.
Lesenceistvánd után már csak 10 km lenne Tapolca… sík terepen… de a térdünk annyira tiltakozott, hogy passzoltuk.
12. nap. Lesenceistvánd – Tapolca
A Harmadik nap Tapolcán hagytuk az autót, busszal vissza Lesenceistvándra, a tegnapi záróponthoz. A terep szinte teljesen sík, haladtunk is szépen. Történés csak annyi, hogy egy rövid szakasz le volt zárva száj- és körömfájás járvány miatt, de Mapy barátunk ügyesen visszavezetett minket a Kékre.
Ez a rész már tényleg csak levezetés volt, hipp-hopp újra Tapolcán találtuk magunkat. Az állomás melletti restiben a pecsét után lezártnak nyilvánítottuk a 4. szakaszt. 🙂
A 3 nap útvonala a szinttérképekkel:
10. nap
11. nap
12. nap
