
A 2016. március 24.-28. Szentföldi körút
Korábban minden március 15.-e körül egy salgótarjáni baráti társasággal elmentünk kirándulni néhány napra. A társaság, sajnos a költözések miatt felbomlott és már nem sikerült megszervezni a közös kirándulásokat.
Icával mi elhatároztuk, hogy ketten megtartjuk ezt a jó szokást és valahová elmegyünk néhány napra 15.-e körül.
Az elmúlt néhány évben többször próbálkoztunk egy Szentföldi körútra eljutni, de sehogyan sem sikerült. 2016 tavaszán – mint korábban minden évben március 15.-e körül – elmentünk egy utazási irodába és egy thaiföldi útra kértünk ajánlatot. Már majdnem befizettük, amikor – ügyintézés közben mellékesen – Ica elmesélte az ügyintézőnek, hogy mi valójában a Szentföldre készültünk, de nem volt hely semelyik útra. Ekkor a hölgy mondta, hogy pont két szabad hely van az egyik izraeli útjukon. Gyorsan lemondtuk a thaiföldi utat és átfoglaltunk a Szentföldi útra.
Óriási élmény volt. Végigjártuk az összes kereszténység szempontjából fontos helyet.

Az útvonal.
2016. március 24. Názáret
2016-os szentföldi utazásunk második állomása Názáret volt. Názáret Tel-Avivtól északra Galileában található. Kevés időt töltöttünk itt, így csak két fontos helyszínt látogattunk meg: Az Angyali Üdvözlet Bazilikát és Szent József templomát.
Az éjszakát Tiberiasban töltöttük.

Názáret. Az Angyali Üdvözlet Bazilikája.

Názáret. Az Angyali Üdvözlet bazilikája.
2016. március 25. Tabgha – Kafarnaum – Genezáreti tó
Kellemes éjszaka után indultunk Tabgha és Kafarnaum felé. Közben útbaejtettük a Boldogmondások hegyét is.

Tiberias Hegyi beszéd 8 boldogmondás helye.
Kafarnaum a Galileai-tó északi partján fekszik, a Galileát Damaszkusszal összekötő egyik főútvonal közelében. Ez a halpiac és határállomás lett Jézus városa és számos csodájának színhelye.
Ebben a városban laktak az első tanítványok is, mint Péter, András, Jakab és János, akik halászok voltak, valamint Máté, aki adószedő volt.
A romok közt sétálva hamar feltűnik egy részben felújított zsinagóga, melyről úgy gondolják, hogy annak a zsinagógának az alapjaira épült, amelyben Jézus tanított.

A kafarnaumi zsinagóga.
A zsinagógából kijőve egy rövid séta vezet Péter házához. Ma egy ultramodern nyolc oszlopon nyugvó katolikus templomot láthatunk itt, amely védelmezően lebeg egy ásatási hely felett. A hagyomány szerint itt volt Péter háza, ahol Jézus megszállt.

Kafarnaum Péter anyósának a háza.

Genezáreti tó csodák helye.

Péter Primátusa. Tiberias az Úr asztala feltámadása után.
2016. március 26. Tiberias – Betlehem
Északról délre haladtunk. Útközben érintettük Yardenitet, az egyik keresztelkedő helyet. Korábban, amíg Quasr el Yahud nem volt látogatható, ez volt a fő keresztelkedő hely. Ma is sokan jönnek ide alámerítkezni.

Magyarul is megtaláltuk a Mk 1.9-11 versét.

Ica csak megmártózott, nem keresztelkedett. 🙂

Leparkolt. 🙂

Ők valóban alámerültek.

Itt még nagyon tiszta a Jordán folyó.

Csak mert szép.
Utunk Betlehembe vezetett. Ez már Ciszjordániában van, így az idegenvezetőnk nem jöhetett velünk. A busz egy komoly határon ment át.

Komoly fal választja el egymástól az izraeliket és a palesztínokat. Jól látszik a két eltérő kultúra.
Esős időben érkeztünk a Születés Bazilikájához. Egy alacsony szűk kis bejáraton juthatunk be a hatalmas templomba. Sajnos ottjártunkkor éppen felújítás alatt volt a bazilika fő csarnoka, így a szép mozaikokból csak keveset láttunk.

Betlehem. Bejárat a Születés templomába.

Betlehem. A Születés barlangja.

Ez a homályos kép Jézus születésének a helyét mutatja Betlehemben.

A szemben évő hatemeletes szállodában laktunk a Shepherd Fielden.
Az út során készült filmek
2016. Názáret:
2016. Tabgha
2016. Kafarnaum
Mária sírja