
2020. január 9.-11. Sanghaj – Csöcsiang
2020 januárjában rendezték meg a kínai Csöncsiangban a DITEC konferenciát. A BGE küldöttségével én is meghívást kaptam erre a rendezvényre előadóként. Ekkor már másodszor jutottam el Kínába. Budapestről közvetlenül Sanghajba repültünk és az első napot sanghaji városnézéssel töltöttük. Nagyon kevesen voltak az utcákon, mert a COVID járvány ekkor tört ki. Lezárás azonban még nem volt.
1. nap. Sanghaj
Először, természetesen a Bundra sétáltunk el. Két fiatal kínai egyetemista volt az idegenvezetőnk. A Bund Sanghaj központjában egy vízparti terület és védett történelmi negyed. Ez a terület jelentős európai befolyással rendelkezik, számos épület stílusa leginkább az európai városokéhoz hasonlítható. Itt megjelenik a gótikus, barokk, neoklasszicista, román, art deco és reneszánsz építészet. Ezenkívül a város legjobb éttermei is itt találhatók. Az 1860-as évektől az 1930-as évekig a sanghaji kereskedelmi élet központja volt és kikötőként működött.
A Bundtól gyalog sétáltunk el az Öröm kertjéhez. Sanghaj egyik fő és leglátogatottabb látványossága a 16. században alapított Yu Yuan Kert (Örömkert). Ez nem csak egy kert, hanem egy park, egy egyedi tájegyüttes, amely szokatlan hidakkal és bennük élő aranyhalakkal, dekoratív kőkompozíciókkal és számos történelmi épülettel rendelkezik.
Sanghajból egy külön busszal utaztunk Csöncsiangba. Csöncsiang egy prefektúra szintű város a Hangcsou-öböl déli partján, Csöncsiang tartomány északkeleti részén. Kínában nem számít nagy városnak hiszen „csak” valamivel több mint ötmillió ember lakik itt. 🙂 Csöncsiang fő iparága a textilipar és az elektronikai ipar.
2. nap. Csöncsiang
A második napon került megrendezésre a konferencia. A DITEC konferencia Csöncsiang Jusho Idegennyelvi Egyetemen zajlott. Sajnos a kínai előadók anyanyelvükön tartották az előadásukat, fordítógép nem volt, így nem igazán értettük miről beszélnek. Szerencsére később minden külföldi kapott egy külön angol tolmácsot.
3. nap. Ancsang
A konferencia 3. napján szabadprogram volt, így ellátogattunk Ancsangba. Ancsang egy ősi város, 12 km-re nyugatra Csöncsiangtól. Érintetlen történelmi szépségével, nyugalmával és eleganciájával, nagyon kellemes úti cél. Ancsang története több mint 4000 évre nyúlik vissza, amikor még egy sáros folyóparti falu volt, ahol a helyiek halászatból és sókészítésből éltek. A helyi gazdaság 1489-ben javult a Ming-dinasztia idején, amikor a helyi önkormányzat piacot nyitott, és minden befektetőnek négy sült süteményt ígért, ami akkoriban jó ösztönző volt.
A városban tizenhét kőhíd van, amelyek mindegyike különböző stílusban épült. Mindegyiknek megvan a maga története. A legismertebb hidak a Fulu híd, a Wanan híd és a Rují híd. A menyasszonyok ezen a három hídon mentek át az esküvőjükre.
Az utcán sétálva a nyers és füstöl hal, valamint a nyers húsok erős szaga terjeng mindenhol. A folyó mentés sokféle hagyományos kis műhelyt találunk, ahol termékeket értékesítenek.
Sok kis étterem is van a főutcán, ahol megtekinthettük, hogyan főzik az emberek a hagyományos ételeket. Én itt nem mertem megkóstolni semmit.
Nagyon érdekes volt ismét Kínába látogatni. Most sokkal kevesebben voltak az utcán, kényelmesebben tudtunk sétálni, mint az előző alkalommal. Látszik, hogy nagy fejlődésen megy keresztül az ország, ugyanakkor nagyon sok különös dologgal is találkoztunk, olyannal amivel ma már nálunk szokatlan.
Képek az utazásról

Sanghaj Yu kert (Yu Yuan)

Sanghaj Yu kert (Yu Yuan)

Sanghaj Yu kert (Yu Yuan)

Sanghaj Yu kert (Yu Yuan)

Sanghaj Yu kert (Yu Yuan)

Shaoxing. Kilátás az egyetemi kollégiumból.

A konferencia hivatalos csoportképe

A konferencia végén az előadók

A részvételt igazoló lap

Shaoxing Lu Xun születési helye

Shaoxing Lu Xun születési helye

Shaoxing Lu Xun születési helye

Shaoxing Lu Xun születési helye

Shaoxing

Anchang Ancient Town

Anchang Ancient Town
Az útról készült film: