
Következő napok
2025. február 8.
Ha a katmandui közlekedést a káosz jelzővel illettem, akkor Delhi az űberkáosz. 🙂 Négysávos úton hat oszlopban mennek az autók, még a mentőn is csak jelzésértékű a villogó. Ugyanúgy araszolt a dugóban, mint mi. Elképesztő látvány volt a kora esti Új-Delhi, ide még visszatérünk. Kora reggel Mandawába indultunk.
Igaz, hogy sokat buszoztunk, de egy percig sem volt unalmas. Csak néztünk ki az ablakon és igyekeztünk megszokni a látványt. A mindent elborító szemetet (ami javarészt műanyag) girhes tehenek túrják, élelmet keresnek. 🥺

Nyilván ennek is megvan az oka. A régi időben a ház körül keletkező hulladékot kiszórták az ajtó elé, ami akkoriban szinte kizárólag zöldhulladék volt, mivel az emberek 90%-a nem fogyasztott húst. Jöttek a tehenkék, szépen megették, adtak egy kevés tejet is, és szép tehénlepényekkel köszönték meg a táplálékot. Ezeket összegyűjtik a mai napig és kiszárítják, tüzelőnek kiváló. Ez egy ragyogóan működő rendszer volt, csak most már itt a műanyag. Az évszázados szokásokon pedig nehéz változtatni. Amit a tehenek most meghagynak és már nagyon összegyűlik, egyszerűen felgyújtják. 🙁
A hinduknál gyakran vannak ünnepek, most is több faluban színes, zajos, vidám fesztiválozókat kerülgettünk.

Rajasthan szívében van egy város, ahol a havelik mesélnek. Sok helyi szerint inkább pletykálnak. 🙂 A havelik freskókkal díszített kúriák, melyeket gazdag kereskedők építettek. A város fontos kereskedelmi központ volt az ősi Selyemúton, innen volt a tőke, és a kereskedők nem sajnálták létrehozni ezt a szabadtéri művészeti galériát.
Na, ezekből a csodás havelikből semmit nem láttunk, mert megcsúszott (?) a program. 🥺
Viszont végigjártuk a Mandavai Maharadzsa Palota gyönyörű épületét. A 18. században épült elképesztően szép épület, a Rajput építészet gyönyörű példája. A palota számos udvarral, kerttel és templommal rendelkezik. Ma már a fele szálloda, ahol a vendégek megtapasztalhatják a királyi életmódot.

Másik fele a maharadzsa lakhelye. A palota egy dombon található, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a környező vidékre. Mivel a 13. században volt utoljára háború, sok épület megmaradt, és amit gondoznak az gyönyörű. India 1947-ben nyerte el a függetlenségét. A maharadzsák intézménye formálisan megszűnt, elveszítették a politikai hatalmukat, de még ma is jelentős a gazdasági és társadalmi státuszuk.


Nyitott dzsippel körbejártuk a környéket, érdekes volt. Mivel már alaposan benne járunk a száraz évszakban, minden száraz és porzik. Ahol tudnak locsolni, ott üde zöld. Hatalmas a kontraszt. Hogy az állatokat tudják etetni, egy bizonyos fának az összes levelét levágják takarmánynak. Szegény fák már alig várják az esőt. Az egyik megállónál a mi dzsipünk lerobbant, de szerencsére nagyon fel voltak készülve, egy pillanat alatt bebikázták.

Amerre csak mentünk azt láttam, hogy a férfiak üldögélnek, fetrengenek az udvaron, a nők a közelükben üldögélnek és szöszölnek valamivel. Amikor az autó elhaladt előttük, mindenki integetett. 🙂

Nagyon népszerű a bábjáték, sok helyen árulják a bábokat. Vacsora után a hotelunkba is érkezett egy mini bábszínház, ezzel az előadással zártuk a napot.

A napi videó: