Soha nem tudtam eldönteni, hogy vágyom-e Indiába. Annyira ellentmondással teli. Filmekben, neten látni a tömeget, a koszt, ami taszít, de mellette ott van a vibráló kultúra, a színek, a gasztronómia, az ősi hagyományok misztikuma. Tehát rémisztő és csábító. 🙂 Vagy beleszeretünk, vagy sokkolni fog és alig várjuk, hogy hazajöhessünk. Ezért is választottunk egy rövidebb látogatást az indiai Arany Háromszögbe, ahol sok a látnivaló, de picit a mindennapokba is belelátunk.
Szeretem a nyüzsgést, de a gondolat, hogy ennyi ember között kellene léteznem, nyomasztó. Miklósnál egyenesen lehetetlen. Tehát hálát adunk, hogy nem itt kell élnünk, de talán érdemes lenne a kevésbé frekventált helyekkel is ismerkedni egy kicsit.
Az első napokban a szemét mennyisége és a kószáló, műanyagban turkáló tehenek látványa annyira megdöbbentő volt, hogy nem nagyon tudtunk túllépni rajta. Reggelente buszoztunk, és néztük a falvak ébredését. A férfiak a ház mellett lévő hatalmas, fekete tartályból mosakodtak, volt, aki meztelenül. A szemétből rakott máglyákon vizet forraltak a kávéhoz és a teához. Égett, füstölt a műanyag.
Nagyon feltűnő, hogy a kis bodega üzletek előtt 5-6 férfi üldögél, és bámulnak. De bárhol ott guggolnak és nézelődnek. Nőket kevesebbet látni. Mosogatnak, vagy mosnak valamit a ház előtti csapból, vagy a földeken dolgoznak. Női eladó egy sincs. A százával, mindenhol ott lévő utcai ételárusoknál is kizárólag férfiak dolgoznak.
Sokkal több a férfi, mivel sok család, – ha van pénz, akkor – a lány magzatokat elveteti. A lányok főleg vidéken másodrendűek, és sokba kerülnek.
Még mindig sok az elrendezett házasság, gyakran már gyerekkorban megvannak a párok. A lány szüleinek kell kifizetni a fiú „értékét” és az esküvő után a lány a fiú családjához költözik. Nagyon fontos a család. 2-3 generáció él együtt hatalmas, népes családban. Az anyós a főnök, majd a legidősebb fiú felesége, és így tovább. Kihalás alapon lehet feljebb kerülni. Nem egyszerű a legkisebb fiú feleségének lenni. Ha a férj meghal, visszakell költözni a mamához. Ha már nincs a feleségnek családja, nehéz sors vár az özvegyre. A hiedelem szerint az özvegyasszony szerencsétlenséget hoz, és ráadásul az ő bűnei is felelősek a férje haláláért. A sati (amikor a feleség a máglyába ugrik a férje után) egyes elzárt vidékeken még mindig előfordul egyszer-egyszer.
A menstruáló nők itt is tisztátalanok, sok helyen itt is ki kell költözniük a házból, csak itt nem fagynak meg mint Nepálban.
Az oktatásra igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni, de a jobb iskolák pénzbe kerülnek. Vidéken a lányokat hamar kiveszik az iskolából, hogy tudjon otthon segíteni. A jómódú családoknál sok lány egyetemet végzett, majd férjhez megy és nem dolgozik többé. Az esküvők hatalmas csinnadrattával járnak, láttunk párat. Gyönyörű ruhák, csodás henna fedi a nők kezét, lábát, a vőlegény fehér paripán érkezik, nagy utcai felvonulással. Szólnak a dobok, leáll a forgalom, mindenki dudál.
A duda itt egyébként is nagyon menő. Vezetni úgy kell, hogy az egyik kéz mindig a dudán legyen, és bárki eléd kerül, addig dudálj amíg el nem húz előled. Éjszaka is. Elvileg 23.00-tól nem lehet dudálni, de …. 🙂
Ja, és jó ha dallamos a duda. Az még idegesítőbb. 🙂
Kasztrendszer. Hivatalosan nincs, de erősen él. A turista buszokban a sofőrnek van egy segítője, a miénk alacsonyabb kasztból való volt, mint a sofőr. Szinte nem is szólt hozzá, csak utasításokat adott neki. A hotelekben, éttermekben a kisegítő személyzettel (londínerek, asztal leszedők, takarítók) feltűnően lenézően bánnak. A helyiek jó eséllyel meg tudják különböztetni egymást. A viselkedésből, öltözködésből, bőrszínből és még ki tudja miből. Észrevehető, hogy a köszönésnél milyen mélyen billenti meg a fejét valaki.
Az érinthetetlenek kasztja a múltban valahol érthető is volt. Minden olyan munkát ők végeztek, ami fertőzésveszéllyel járt. Így azzal, hogy nem érintkeztek velük, fontos volt egészségügyi szempontból. Ennek elfogadása nem volt kérdés, ezt parancsolták az istenek, ezzel nem lehetett vitázni. Nagyon bonyolult a kasztok szabályrendszere, ki kivel, hogyan és mit.
Nos, vissza egy kicsit az utcára. 🙂 Tehát a szemetet átlépjük, átsuhan rajta a tekintet, de azt megszokni, hogy a férfiak ott vizelnek, ahol éppen rájuk jön, ez számomra megszokhatatlan. 🙂
Valamint sokan bételt rágnak, amitől köpni kell. Méghozzá sokat és vöröset, mintha véres lenne, ami nem éppen gusztusos, ha a lábad mellett landol. 🙂 Zöld levelekbe csavarva árulják az utcán a bételt, valamit még szórnak a csomagba.
Visszaolvastam, amit eddig írtam, és nem olyan pozitív, pedig annyi csodát láttunk. De ezeket mind leírtam a napi posztokban. Csodálatos ország, megoldandó feladatokkal, amelyeken gőzerővel dolgoznak. A legfontosabb talán a szemétkezelés, az infrastruktúra fejlesztése és elsősorban a szegénység felszámolása.
Gandhinak erről is van egy mondata:
„A gazdagnak egyszerűbben kell élnie, hogy a szegény egyszerűen megélhessen”
Milyen egyszerűen hangzik, csak soha nem fog működni.
Fantasztikus utazás volt, igazi élményzuhatag minden érzékszerve. Sokszor megrázó, de felemelő és tanulságos. Sokat tanultunk, tapasztaltunk. Az utazást a Premio Travel szervezte, jól összerakott volt a program. Az idegenvezetőnk Dr. Horváth Péter elképesztően felkészült, az ismeretei lenyűgözőek. Köszönünk neki ezúton is mindent!
Az indiai idegenvezetővel voltak gondok. Ma már nem „divat” az utasok lenyúlása, aki nem figyelt, azt sok-sok dollárral lehúzta. Végülis kiderült, hogy a Vaisják, vagyis a kereskedők, földművesek és kézművesek kasztjához tartozik, nehéz levetkőzni az évszázados kultúrát.
Indiára fokozottan igaz, hogy ne a szemeddel, a szíveddel szeresd. ❤️
Viszlát India, talán nem utoljára találkoztunk, hiszen nem próbáltuk ki az utcai fodrászt, aki fogat is húz. 🙂
Köszönjük Nektek ezt a fantasztikus összefoglalót! Tökéletes! Nekünk pedig nagy segítség, mert a nevekkel sokszor bajban vagyunk, most van honnan puskázni amikor itthon mesélünk.
Még mindig egy kicsit ott vagyunk, nagyon erős hatással volt ránk a rengeteg látnivaló, élmény.
Köszönjük. 🙂
Igen, biztos, hogy nyomot hagyott bennünk.