Napi statisztika
• Megtett táv: 23,74 km
Eddig összesen: 59,72 km
• Lépésszám: 34 646
Eddig összesen: 94 173
• Emelkedő, lejtő: minimális, térdbarát nap 🙂
• Pecsét: 2 db Ablánci malom, Szeleste
Összesen: 6 db + 1 extra
• Túrázói hangulat: Lábfájás: 10/10, de az élmény: megfizethetetlen.
• Leggyakoribb mondat: „Itt sincs egy nyamvadt pad?” (Nincs!)
• Szállás: Anna Vendégház Szeleste
+36 20 270 6707
Korán ébredtünk, kényelmes reggeli után már fél 8-kor serényen masíroztunk Tömördről kifelé. Úgy tűnik, a sejtjeink még emlékeznek a túrázás mikéntjére, hiába volt hosszabb kihagyás, mára már teljesen bekapcsolt a természetjáró üzemmód.
Ezúttal nem csoki, hanem almafa termése adott energiát, amit gyorsan el kellett tüntetni, mert cipelni nem fogjuk.
Az út csodás volt, csendes, iIllatos erdők, sárga repcetenger, enyhe dombhullámzás, szemnek és a térdnek is kényeztetés. Elhaladtunk egy víztorony mellett, előtte csupavirágos, helyes kis porta.
Egy csipkebokor-sövény hosszan kísért minket, én meg úgy döntöttem, nem bírom tovább a csábítást, és belakmároztam a fagy utáni mézédes C-vitamin-bombákból.
Az út több szakaszon a Mária zarándokúttal együtt halad, az ottani jelzések példásan informatívak.
Egy régi vándortábor romjai mellett baktattunk el, aminek a látványa inkább szomorú volt, mint nosztalgikus. Pedig mekkora Kéktúrás bázis lehetne belőle.
Innen már közel az Ablánci malom, ami pecsételőhely. Hát, mondjuk úgy, hogy nem hozta a várt élményt. Vártunk egy pihenőhelyet, egy padot, esetleg kutat friss vízzel, de sehol semmi, csak rom és gaz, de legalább a pecsétek hibátlanul kerültek a helyükre. 🙂
A kapu mellett viszont áll egy 1900-ban ültetett hársfa, amit Sisi emlékére ültetett az ablánci molnár. Darányi Ignác akkori földművelésügyi miniszter szavait is kigugliztam, így írt:
„Mily igaz kifejezője lenne az országos gyásznak, ha hegyen és völgyön, a városok népáradata, s csendes falvak egyszerű lakói közt szomorúfűz, terebélyes hárs, viharral dacoló tölgy és örökzöld fenyő hirdetné az Ő emlékezetét!”
Ritkán túrázunk ilyen patinás idézetek kíséretében!
Innen egy kis séta az aszfalton, majd az út újra erdőbe vezetett, de pihenő, vagy pad, az továbbra sincs. Úgy 15 km után végül egy fatönk lett a VIP pihenőnk. Kávét főztünk, kicsit játszottunk a drónnal. Most szereztük be, nagyon kis okos és cuki, alig várom, hogy Miklós otthon majd megcsinálja az Oscar-esélyes túrafilmet! 🙂
Frissen kávézva gyorsan beértünk Szelestére, ahová tegnap délután foglaltunk szállást az Anna Vendégházban. A templomkert árnyas padján sokkolt minket, hogy a falu nagyon hosszú. Még 2,5 kilométert kellett vánszorogni, amire a vádlink már nem volt felkészülve, nem kérte, de megkapta.
A kimerültséget enyhítette egy újabb szép Kéktúrás pecsét és a Szelestei Arborétum, amin keresztül sétáltunk. Az arborétum egy különleges, jubileum-bélyegzővel kedveskedik az arra járóknak, ezt is begyűjtöttük a füzetünk jegyzetek részébe.
A szállásra szó szerint bevonszoltuk magunkat, gyors lecuccolás, az út rögzítése, majd irány a közeli Festetich Kastélyszálló étterme. Itt zártuk a napot, mintha túraruhában ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, de brutál éhesek voltunk, figyelmen kívül hagytuk a dresszkódot 🙂
A nap mottója: „Lehet, hogy csak egy fatönk volt a pihenőnk, de a kaland királyi volt.”
Az útvonal a szinttérképpel:
