Napi statisztika
• Megtett táv: 20,2 km
Eddig összesen: 184,54 km
• Lépésszám: 28 048
Eddig összesen: 272519 lépés
• Emelkedő, lejtő: elkezdődtek
• Pecsét: 2 db ,
Összesen: 20 db + 2 extra
• Túrázói hangulat: derűs beletörődős. 😃
• Leggyakoribb mondat: „Sebaj, mindig minden megoldódik.” 😄
• Szállás: nincs, utazunk haza
Reggel madárcsicsergésre ébredtünk, amit nevezhetnénk romantikusnak, ha nem lett volna hajnali fél hat, pedig a házigazdánk csak 9-re jön értünk. Kényelmesen megreggelizgettünk, komótosan kávéztunk, hiszen ráérünk. Visszanézve simán lesétálhattunk volna a Kékre. De hát ki gondolta, hogy a nap végére ez fontos infó lesz?
A táv ugyanis a tervek szerint 15 km lett volna. Legalábbis ezt hittük. Igen, múlt idő. Hát nem. Valahol benéztük, de ne ugorjunk előre!
A reggelt cseresznyézéssel és panorámanézéssel töltöttük, hiszen turisták vagyunk, vagy mi a szösz. 😀
A házigazdánk pedig rögtönzött nekünk egy autós városnézést is. Majd elsétáltunk a plébaniatemplomhoz, mert meg szerettük volna nézni a Maulbertsch-freskókat, de persze zárva volt. Hát akkor vissza a Kékre, irány gyalogolni!
Sümegről kiérve kitárul a zalai táj. Hegyek, dombok, gyönyörűség!
A Sarvalyi erdészháznál pecsételtünk, és ott realizaltuk, hogy Zalaszántó még 15 km. Dehát már jöttünk hat és felet!!! 15 helyett 20 km felett megyünk? Igen. Az a kis 5-6 km beosont a napunkba, de sebaj, nem sietünk mi már sehová. A busz úgyse vár meg, szállás nem kell, mert megyünk haza. Valahogy. Szóval nincs stressz, minden csak szervezés kérdése. Vagy a szerencséé. 😃 Van itt egy forrás, Miklós hősiesen felmászott, hogy a kulacsunk tartalmát kicserélje prémium zalai forrásvízre, de kiderült, hogy nem iható. Ezt mondjuk jó lenne előre jelezni! De semmi sincs hiába a kifolyónál egy őzike kortyolgatott, és annyira lefoglalta az élvezet, hogy még Miklóst sem vette észre, egész közelről gyönyörködhetett benne. Én a lustaságom miatt nem láttam. 😪
Az út nagyon szép, és vagy az út menti fák, vagy a fák alatt kanyargó ösvény végig kellemes árnyékot adott a tűző napsütésben. A korábbi sík terepnek viszont vége. Jönnek a dombok, hegyek Miklós legnagyobb örömére. Én… nos, én inkább a látványt élvezem. A kaptatókat kevésbé. 😅 De hát ez a Kéktúra, nem a Kéksík!
A késői indulás miatt a Tátika vár alatt mentünk el, gondoltuk, hogy lesz miért visszatérni és spórolhatunk egy kis időt. Zalaszántó felé közeledve még felmerült a Sztupához való kitérő gondolata is, de a hazaút szorítása miatt ezt is elengedtük. Legközelebb ezzel kezdünk. Zalaszántóra beérve a Tátika kocsmában pecsételtünk, miközben integettünk a busznak, ami Hévíz vagy Keszthely felé vitt volna. 😃
Sebaj, lett így két szabad óránk, amit stílusosan egy fejedelmi búcsúebéddel ütöttünk el a közeli Turul étterem kellemes teraszán. Innen már csak egy ugrás Horány… ja nem, Budapest. 😄
Lábaink sajogtak, a vonat késett, de a Balaton az ablakon túl úgy ragyogott, mintha direkt nekünk villantotta volna meg a legszebb oldalát.
Az útvonal a szinttérképpel:
Utoljára, amikor Sarvajon jártam még a forrásvize iható volt. Bár mi gk-val mentünk Sümegről-Sümegprága irányába mentünk. Ti sokkal jobban megérdemeltetek volna iható friss forrásvizet.