
A következő napok:
2016. augusztus 10. Melide – Santiago de Compostela
Napi táv: 63.91 km
Össz. km: 846.18 km
Start: Melide
End: Santiago de Compostela
Jól tudtunk pihenni a zarándokszálláson, így reggeli után frissen indultunk.
Szép, dimbes-dombos vidék, az út is hasonló, egész végig fel-le, fel-le. Aszfalt, murva, földesút, minden játszik.
Tegnap óta folyamatosan egyre több az ember. Sokan, főleg spanyolok, csak az utolsó 50-100 km-t teszik meg. Sok családot, egymás kezét fogó idős házaspárt, gyerekcsoportot láttunk.
Ahogy közeledtünk, valamiért egyre csendesebbek lettünk, csak figyeltük a sárga nyilakat és tekertünk.
Mikor megérkeztünk, szavak nélkül szemlélődtünk. Lenyűgöző a látvány ami a szemünk elé tárult. A katedrális előtti téren zarándokok fekszenek a földön, fejük alatt a hátizsákkal, mások táncolnak, énekelnek, ünnepelnek.
Mi csak álltunk, próbáltuk befogadni a látványt, és csak azt mondtuk: MEGCSINÁLTUK.
Megkerestük a zarándokirodát, megkaptuk az okleveleket.
Visszamentünk a térre, hogy megnézzük a katedrálist, de akkora volt a tömeg, hogy inkább későbbre halasztottuk.
Kicsit pihentük, ebédeltünk. Az egyes éttermek elég közel vannak egymáshoz. A közvetlen mellettünk lévőben pillanatok alatt akkora verekedés tört ki, hogy én még ilyet nem láttam. Röpködtek a székek, a poharak, nők, férfiak verték egymást. Azt sem tudtuk ki-kivel van. Az összegyűlt tömeg azért elég jól szórakozott.😊 Jöttek a rendőrök, elvittek pár embert, a mentők a vérzőket, az étterem eltakarította a romokat, és pár perc múlva ment tovább az élet, mintha mi sem történt volna.
Ebéd után visszamentünk a katedrálishoz, épp a zarándokmise kezdődött. Nagyon megható volt. Rengeteg zarándok vett részt rajta a világ minden tájáról.
Az óriás tömjénezőt sajnos nem láttuk lengeni. A rossz nyelvek szerint a sok zarándok bűzének elnyomása miatt kellett ilyen hatalmas és a kereszthajót teljesen belengő tömjénezőt alkalmazni😀.
A látványt képtelenség befogadni olyan monumentális az egész és oly gazdag. Igyekszünk mindent emlékezetünkbe vésni amit látni, hallani, érezni lehet, de biztosan kell egy kis idő, amíg feldolgozzuk. Otthon majd még hosszú ideig kutatunk a részletek után.
Sokáig kóvályogtunk, este értünk a kempingbe. Még nem tudjuk hogyan tovább.
És végül meg kell állapítanom, hogy ITT VAGYUNK SANTIAGOBAN!!!!!😀😍
Buen Camino!
M & I

Plaza del Obradoiro.

Santiago de Compostela A Zarándokhivatal.

Santiago de Compostella tizenkettedik éjszaka.
Az útvonal:

A 12. nap videója: