
2022. május 7.
Aphrodité sziklái.
Mely hely is lehetne szebb a 39. házassági évfordulónk megünneplésére, mint az a hely, ahol Aphrodité a szépség és szerelem istennője partra lépett Cipruson?
Ezek a vad sziklák elvarázsolták, partra szállt és léptei nyomában füvek és virágok fakadtak a földből.
Az egész úgy kezdődött, hogy Gaia (Földanya) már teljesen kivolt, hogy Uranosz (az ég istene) rendre mindenféle fura lényeket nemz neki, akiket aztán a föld mélyébe rejt.
El is határozta, hogy ennek egyszer és mindenkorra véget vet. A sok gyermeke közül Kronosz vállalta, hogy segít az anyjának megfékezni Uranosz vágyát. Eljött az éj, és Uranosz vágytól fűtve átölelte Gaiat. Ekkor Kronosz megragadta apja legnemesebb részét, egy sarlóval lenyiszálta, majd minden erejét összeszedve a Földközi-tengerbe dobta.
A lecsöppenő véréből mindenféle fura lények születettek, nimfák, fúriák, óriások, és amikor isteni hímtag a tengerben landolt, hatalmas, fényes tajték keletkezett körülötte. Ebből a habból gyönyörűen, mezítelenül emelkedett ki Aphrodité, a szerelem istennője. Meglovagolt egy kagylót, és először Küthéra szigetén szállt partra, de ez nem igazán nyerte el a tetszését. Kis kitérőt követően Ciprus szigetén, Paphoszban állapodott meg.
Zeusz is állítja, hogy ő az istennő apja, de én nem tudom az igazságot.
Ha 3x körbeúsznám a sziklát örökké gyönyörű maradnék, de hideg víz. Így jártam.
Visszatérve Páfoszba a Királysírok felé vettük az utunkat.
Ez Páfosz egyik legjelentősebb turista látványossága, mely a szállodánkhoz egész közel volt. Egy kellemes séta vezetett ide. A Királysírok valójában egy nagy nekropolisz. 1980-ban az UNESCO Világörökség részévé nyilvánította.
A nekropolisz hatalmas területen helyezkedik el. Sétaútvonalak találhatók, melyeken bejárhatjuk az egész területet. árnyat adó fák között kezdtük el a sétánkat, azonban a terület jelentős része kopár.
A név megtévesztő, hiszen nem uralkodókat temették ide, hanem a nemesek és fontos tisztviselők nyughelyeként szolgált ez a terület. A föld alatti sírok, amelyek közül sok a Kr. E. 4. századból származik, sziklából vannak kivájva. Néhány sír dór oszlopokkal és freskókkal díszített falakkal rendelkezik.
A történészek úgy vélik, hogy a sírok megjelenését erősen meghatározta az ókori egyiptomi hagyomány, amely szerint a halottak sírjainak hasonlítani kell azokra a házakra, amelyekben egykor éltek.
Az eddig feltárt hét sír nagy területen van szétszórva; a leglenyűgözőbb a harmadik, amelynek nyitott átriuma van a talajszint alatt, oszlopokkal körülvéve.
A sírokkal kapcsolatos adatok nagy része idővel elveszett. A sírokba drága sírtárgyakat helyeztek el, azonban a hivatalos régészeti ásatások nagyon kevés ilyen tárgyat találtak. A szakértők úgy vélik, hogy sírrablók vitték el a kincseket a helyszínről.
A régészeti ásatások még mindig tartanak a helyszínen.
Hangulatos és érdekes hely a keleti Páfosz, az óváros, ahol egymást érik a kis üzletek és kávézók. Igaz, az európai városokhoz hasonló ódon hangulatot itt nem találtuk meg.
A páfoszi óváros modern, de ettől függetlenül megéri felkeresni. A Covid miatt nagyon kevés emberrel találkoztunk itt.
Meglátogattuk a „Hani of Ibrahim” néven ismert művésznegyedet is. Sajnos szinte minden zárva volt.

Aphrodité sziklái.


A páfoszi a Királysírok.

A páfoszi a Királysírok.

A páfoszi a Királysírok.

A kitartás, és a türelem mindig meghozza az eredményt. Nagyon különleges ez a fa a több mint 4 méter magas kőtömb tetején. Vajon hány év alatt repesztette szét a sziklát?
A második ciprusi videó: