A következő napok:
14. nap. Szivárványhegy
15. nap. Lima
16. nap. Visszautazás
Utazunk vissza Cuscoba, újra folyamatosan 3000 m körüli tengerszint feletti magasságon vagyunk.
Betérünk a Salinasi Sólepárlóba.
Ennek az a különlegessége, hogy a magas hegyek közötti mélyen fekvő medencébe egyetlen forráson keresztül sóval telt víz jut el. A víz még édesvízként kezdi meg az útját a magas hegyekben, és amig leér a völgybe, kioldja a hegyek sótartalmát. Gondolom sok-sok kis vízér egyesül ebben az egy forrásban. Vulkánok közeléből is jöhet, mert 20 fokosan jut a felszínre, 80%-os a sótartalma. Több mint 4000 parcella van, 6-10 m2-esek. Minden parcellához csatorna vezet és 10 cm-re töltik fel őket. A víz elpárolog, marad a só, amit begyűjtenek. Minden medence más színű, attól függően, hogy milyen stádiumban van.
Nemrég vették vissza az őslakosok a termelést a kreoloktól és a meszticektől. (kreolok a megszálló spanyolok leszármazottai, akik már itt születtek, meszticek a kevert házasságból születettek.)
1 hónap alatt 150-200 kg sót termel egy parcella. Utólag jódozzák.
Salinas, sólepárló. Kb. 4000 parcella van, de a pontos számot senki nem tudja, mert a földcsuszamlások miatt folyamatosan építik.
Folyamatos gondozást igényel. Töltik, párolog töltik, párolog, amíg el nem éri a só a megfelelő vastagságot.
Következő megállónk Moray, ahol inka mezőgazdasági laboratórium volt. Moray egy kecsua szó, azt jelenti, hogy aratás.
Peru nagyon szélsőséges ország mind tengerszint feletti magasság, mind klíma szempontjából. Ezeknek az 500 évvel ezelőtti kutatásoknak köszönhető, hogy szinte minden területre nemesítettek olyan terményt, – kukorica, burgonya, álgabonák, – ahol az bőséges termést hoz.
A „laboratórium” egy természetes mészkő medence, hegyekkel körülvéve, amik védelmet nyújtottak. A medencében koncentrikus kör alalú teraszokat alakítottak ki, úgy néz ki, mint egy amfiteátrum.
A teraszok összesen 30 métert süllyedtek és az egyes emeletek összesen 1500 m szintkülönbséget, 22 mikroklímát szimuláltak. Tulajdonképpen lefedik az Inka Birodalom övezeteinek az éghajlati viszonyait.
Nem amfiteátrum, mezőgazdasági laboratórium.
Chinchero faluban meglátogattunk egy kecsua kézműves műhelyt. Miklósnak nem annyira, de nekem borzasztó érdekes volt. Bemutatták az alpaka gyapjú feldolgozását a mosástól a szövésig. Ez a gyönyörű ősi mesterség ezeknek a nőknek a génjeiben van. A kezük szinte magától készíti az aprólékos finom kelméket.
Festik az alpaka fonalat. Bal oldalt a kaktuszon bíbortetű a legdrágább természetes festék, rúzsokat is szineznek vele.
Minden színt a természet ad.
Csodás.
A kecsua asszonyok beültek a buszunkba, és elmentünk a közösségük házába. A faluban a mai napig kisebb közösségek élnek, akik segítik egymást. Együtt dolgoznak, együtt ünnepelnek. Nagyon nagy szerencsénk van, mert a csodálatos idegenvezetőnk, Mónika kecsua származású és nagyon jó barátságban van ezzel a kecsua közösséggel. Miatta részesei lehettünk egy hagyományos ünnepi ebédnek.
A mindennapokban egyszerű életet élnek, hétköznapi ruhákban járnak, egyszerű ételeket esznek, de amikor ünnepelnek felveszik a népviseletet, és közös ünnepi ebéd van.
A munkából mindenkinek ki kellett vennie a részét, és hiába voltunk vendégek, „dolgozni” kellett. 🙂
Az ünnep természetesen egyfajta áldással indul, hiszen Pacsamamától, a földanyától kaptunk mindent, vissza is kell adni neki mindenből. Egy idősebb férfi lyukat ásott a földbe, és mind a négy égtáj felé köszönetet mondott a legjobb minőségű kokalevelekkel. A végén még meglocsolta erjesztett kukoricacsíra itallal, majd betemette az ajándékkal teli kis gödröt. Nem isznak vizet, ezt a 3 napos erjesztett italt fogyasztják, minket is ezzel vártak.
Pacsamama ad mindent, meg kell köszönni és viszonozni is kell.
Kezdődhetett is az ünnepi sütés-főzés. Kiszedték a forró köveket, kisöpörték a hamut a kövekkel kirakott gödörből, és elkezdődött a rétegezés.
Burgonyák, forró kő, húsok, forró kő, andoki bab és banán, forró kő, sajt kukoricalevélbe tekerve, majd töméntelen mennyiségű friss fűszernövény. Zsákvászonnal befedték, majd annyi homokkal, hogy sehol ne jöjjön ki a gőz.
A záróréteg a zsákvászon és a homok előtt egy egész kazal fűszer és gyógynövény.
Nem lehetett lustálkodni, Miklós és Gábor fedte be homokkal a finomságokat. Én az andoki babréteget raktam.
Amíg ezek a dolgok sültek, salátákat készítettünk, terítettünk, közben a tengerimalac egy agyagkemencében pirult.
Amikor kinyitottuk a földalatti kemencét, mennyei illatok terjengtek.
Amíg a húsok sültek, salátát készítettünk.
A tengerimalacok is pirulnak ….
…. és, elkészültek.
Amig sült a hús, és már minden egyéb kész volt, ismerkedtünk a közösség életével. A kislányt megpuszilgatta, az idegeneket meg jól leköpte ez a láma.
Bárány, csirke és marhahús került a föld alatti kemencébe. A közösséget a nők irányítják. A férfiak már több százszor megrakták a gödröt, de az asszonyok folyamatosan mondták, hogy tegyék a húst, hová rakjanak még forró követ. És a férfiak csinálták az utasítás szerint. Ebben a közösségben 7 család él, 30 gyermekkel.
Kész a hús és a többi fimonság.
Az első korty mindenből Pacsamamáé.
Két hete barátkozunk a tengerimalaccal, most nem volt kibúvó. A combját választottam. Finom.
Nagyon ízlésesen, nagy cserépedényekben tálaltak, isteni finomra sült, főtt minden.
A közösség tagjai nem ettek velünk, mert ők nem szoktak asztalnál enni. Mellettünk falatoztak, etették a gyerekeket.
Sok ajándékot hozott a gyerekeknek mindenki a csoportunkból, amit már nagyon izgatottan vártak, többen kis táskát is hoztak, de nagyon szépen sorba ültek egy padon, és türelmesen vártak, és mindennek nagyon örültek 🙂
Ebéd után ajándékot kaptak a gyerekek. Javarészt iskolaszert, de a játék és az édesség is nagy sláger volt.
A közös fotózás után a kicsik nagy szeretettel, forró öleléssel búcsúztak tőlünk, mi pedig szeretettel telve ültünk buszra, késő délután értünk Cuscoba.
A 22 fős csapatunk kiegészülve a kecsua közösséggel, és egy lámával.
A napi videó
