Székelyföldi barangolás
Ica & Miklós 
Kb. 30-35 éve tervezzük, hogy teszünk egy erdélyi körutat, de mindig a majd jövőre kategóriában maradt. Most egy kedves barátunk, Misi meghívásának nem tudtunk ellenállni.
A marosvásárhelyi reptérről csodálatos székely falvakon keresztül autóztunk Erdély szívében. A falvak rendezettek, takaros kertek, sok ház előtt eladásra kirakva a megtermelt, de a családnak felesleges gyümölcs, zöldség.
És amit otthon rég nem láttunk, sok-sok lovas kordély, amivel szállítják a szénát és a nehéz dolgokat.
Pár falu különösen megmaradt.
Borzontban a Pasa fogadó hagyományos székely környezetben, igazi székely fogásokat kínál, elég nehéz választani, mindent jó lenne megkóstolni.
Kibéd környéke nagy hagymatermelő vidék, hagymafüzérek lógnak szinte minden porta előtt, az autók megállnak, veszik a jóféle hagymát az emberek.
Még vicc is született innen.
– Maga kibédi?
– Miért kérdi, a hagymaszagot nem érzi?
Gyergyóalfalu a gólyák miatt különleges. Ennyi gólyafészket én még életemben nem láttam egy helyen, és mindben, 3-4 gólya. A villanyoszlopok jelentős része lakott. 🙂
Azt hallottuk, hogy Gyergyószentmiklóson lehet kapni Hargita megye legfinomabb házi kovászos kenyerét. Meg is kerestük a boltot, és valóban. Hatalmas, illatos, és látszik, ahol a túlsült részt leverték, lekefélték. A héja ropogós, a bélzet, csodás. Vettünk hozzá szalonnát, lila hagymát, fejedelmi vacsora lett belőle. 🙂
A kenyérbolttal szemben egy felújított örmény katolikus erődtemplom áll.
Erdélyben egykor mintegy 250 ilyen templom volt. A 13–16. században épültek vastag kőfallal, bástyákkal, lőrésekkel vették körül a templomot. Így nemcsak a hitet, hanem a város lakóit is védték a tatár és török támadások idején.
A rossznyelvek azt mondják, hogy itt, Gyergyóban délre már nincs józan ember. Nem találtam összefüggést sem a kenyérrel, sem az erődtemplommal, de valószínűleg valami jóféle pálinkának lehet köze a dologhoz. Mi azért teljesen józanul indultunk tovább – legalábbis úgy emlékszem. 🤣
Parajd
Ez a valaha nyüzsgő, csodálatos település mára valami végtelenül szomorú hellyé vált. Egy bő éve döbbenten hallgattuk a híreket a sóbányába betörő vízről, és még fájóbb volt mindezt itt, élőben látni.
Egy kis afférom akadt egy szemét autóssal, mire az egyik sóárus rögtön a védelmemre kelt. Innen aztán beszélgetésbe elegyedtünk, és mesélt a környék helyzetéről, ami elég kilátástalan. Néhány éve nem volt ritka az olyan nap, amikor nyolcezer ember látogatott le a sóbányába. Most pár ember lézeng a környéken. Az utcák szinte kihaltak, és lépten-nyomon eladó házakba botlunk. A fiatalok sorra elköltöznek, munka szinte semmi. Nemcsak Parajd, hanem az egész környék megérzi a bánya hiányát.
Szerinte rengeteg uniós pénz érkezik a térségbe, de nem úgy és nem olyan hatékonyan használják fel, ahogy kellene.
Gyilkos-tó
A Gyilkos-tó neve alapján valami véres történetre gondolnánk, de a valóság ennél jóval prózaibb. Egy hatalmas hegyomlás elzárta a Békás-patak völgyét, és így alakult ki a tó. Úgy tartják, hogy a föld maga alá temetett egy egész juhnyájat a pásztorával együtt, ez azért elég gyilkos történet.
A meredek hegyoldallal körülvett tó vizéből fatörzsek meredeznek ki, mint néma őrszemek, amelyek a tó előtti idők titkait őrzik. Egészen misztikus a látvány, és elképzeltem, milyen lehet, amikor még köd is lebeg a víz fölött. 👻👽
Mivel a legendák szerelmese vagyok, muszáj ide is leírnom az egyiket.
Egy gyönyörű székely lányt elrabolt egy rablóvezér, aki csak akkor engedte volna szabadon, ha a felesége lesz. A lány inkább az égiekhez fohászkodott segítségért, mire olyan hatalmas vihar támadt, a hegy megremegett, sziklák zuhantak alá, és maguk alá temették a rablót, és ebből a földcsuszamlásból született a Gyilkos-tó.
Békás-szoros
A Békás-szorosról mindig tudtuk, hogy létezik. Valahogy úgy képzeltem, hogy van egy szép völgy, aztán egyszer csak jön egy látványos sziklaátjáró. Hát… ennél nagyobbat aligha tévedhettem volna.
Az út kilométereken át kanyarog a helyenként 200–300 méter magas, szinte függőleges sziklafalak között, miközben alattunk zúg a Békás-patak. Hihetetlen, hogy ezt a monumentális szurdokot nem ember, hanem a természet formálta, a Békás-patak vájta évmilliók alatt a mészkősziklákba.
Minden kanyar után egyre lenyűgözőbb, egyik ámulatból a másikba estünk. A Keleti-Kárpátok leglátványosabb természeti csodája, és teljesen érthető, hogy miért tartják Erdély legszebb útvonalának.
A Békás-szorost elhagyva Hargita megyéből egy pillanat alatt Neamt megyébe érünk, ami már a történelmi Moldva része. Mintha egy láthatatlan határt léptünk volna át. A székely falvakat felváltják a román települések, megváltozik az építészet, a templomok, a házak, még a települések hangulata is. Eltűnnek a magyar feliratok és minden második villanyoszlopon nem gólyafészek van, hanem a román zászló. Csak néhány kilométer és egy más világ.
Szováta, Medve-tó
Szováta, Maros megye igazi gyöngyszeme. A Medve-tó felé közeledve hangulatos villák, régi üdülőházak, parkok és gondozott kertek mellett vezet az út. Épp ilyennek képzelek el egy igazi, békebeli fürdővárost.
A Medve-tó pedig önmagában is egy természeti csoda. Erdős dombokkal körülölelt, sós vizű tó, különleges érték és kiemelt természetvédelmi terület. A kellemes, enyhén sós vizében akár órákig is lehetne lubickolni. Majdnem. 🙂
13 és 15 óra között ugyanis nem lehet a tóban fürdeni, hogy a tó is „pihenjen”. Ez a kis szünet megtámogatja az éttermeket, sörözőket és fagyizókat. 😉
Nagyon vicces, amikor zárás előtt fél órával, majd negyedórával megszólal egy kürt, figyelmeztetve a tóban lubickolókat, hogy hamarosan el kell hagyniuk a vizet. A kürt hangjára válaszul hatalmas fújjogás visszhangzik végig a vízen és a parton. Az utolsó percig senki sem akarja otthagyni a vizet.
A szállásunk Békáson, a hatalmas Bicazi-gát mögött elterülő Békás-víztározón (Izvorul Muntelui-tó) lehorgonyzott úszóhotelben volt. Egészen különleges hely. Nem minden nap fordul elő, hogy a bárban koktélozás közben a mellettünk lévő asztalnál békésen pecáznak. És még mennyit spórolunk. A vízközeli asztalért itt nem kell borravalót adni. 🙂
Kolozs
Két napot még Kolozsváron töltöttünk. Sokat járunk ide, szeretjük ezt a várost, most azonban nem írok róla. Viszont alig 20–25 kilométerre van innen Kolozs. Nem éppen a turisták által agyonlátogatott helyek egyike, pedig igazi kuriózum az itteni gyógyfürdő, amely egy egykori sóbánya helyén alakult ki. A régi bányaüregekbe beszivárgó víz lassan megtöltötte a járatokat, a bánya pedig idővel beszakadt, így alakult ki ez a kis sós gyöngyszem.
A víz sótartalma elképesztő, eléri a 22–23 százalékot. Összehasonlításképpen: a tengerek átlagos sótartalma körülbelül 3,5%, a Holt-tengeré pedig 30–34%. Nem csoda, hogy ebben a vízben szinte lehetetlen elsüllyedni. Mozgás nélkül is egyszerűen „állunk” a mély vízben, közben ügyelünk rá, nehogy egy csepp a szemünkbe kerüljön, mert az bizony elég rendesen marna. Száradás után fehér sóréteg borítja be a testünket, de annyi, hogy egy egész üst puliszkát is elsóznánk vele. 🙂
A vizet régóta gyógyhatásúnak tartják. Nem is értem, miért nem épült még köré egy ötcsillagos, superior wellness-hotel. Bár addig jó, míg megmarad ilyennek.
Remek délelőtti program, főleg ha a végén egy jó kis fokhagymás lapótya is bekerül a pocakba. Hogy mi az a lapótya? Na, ennek a megfejtését meghagyom a helyi gasztronómiában kevésbé jártas olvasóknak. 🙂
