2026. Mexikó. 5. nap. Mérida

2026. február. 27.

Korán reggel a Yucatán-félsziget felé indultunk, és alig két óra repülés után Méridába, Mexikó Yucatán szövetségi államának fővárosában landoltunk.

Mexikóváros vulkánjai

Izgalmas, hogy a Mexikóváros két vulkánja mellett elrepültünk, és láthattuk őket. Az Iztaccíhuatl, a Fehér hölgy egy kialudt, hóval borított vulkán, sziluettje egy alvó nőalakot formáz. A Popocatépetl több mint 5400 méter magas, aktív vulkán, időnként rápipál, füstölög egy kicsit, esetleg szór egy kis hamut a környékre, figyelni kell rá. A helyiek „El Popo” néven emlegetik, és természetesen tragikus szerelmi szál köti össze Iztaccíhuatllal.

2200 méterről egy teljesen sík alföldre érkeztünk, 8–10 fokkal emelkedett a hőmérséklet is, 33–35 °C fogadott. Semmi cicó, azonnal a nyakunkba vettük a várost, ami elvarázsolt. Fantasztikus a város hangulata. A gyönyörű épületek, az emberek, a ruhák, a buja parkok, a levegő… Nem tudok rá jobb jelzőt, olyan karibis.

Paseo de Montejo – Henequen-bárók

Első látásra látszik, hogy a város nagyon gazdag. A város központján fut végig az előkelő Paseo de Montejo, amit a 19. századi „henequen-bárók” építettek a párizsi Champs-Élysées mintájára. Gyönyörű francia és neoklasszicista paloták, kávézók, elegáns éttermek és hotelek sorakoznak a sugárút mentén. Ezek a villák is a híres Henequen-bárók tulajdonában voltak.

Ők egy elképesztően gazdag elit, akik vagyonukat egy különleges agávéfajtából nyert rost feldolgozásával szerezték. A növényt az Agave fourcroydesnek hívják, a rostot pedig nem véletlenül nevezték „Zöld Aranynak”. Főleg kötelek, zsákok és függőágyak készültek belőle, és olyannyira keresett volt világszerte, hogy egész vagyonok épültek rá.

A bárók gyakorlatilag mindent uraltak: az ültetvényeket, a feldolgozást, sőt még a bankrendszert is. A műanyag megjelenése aztán majdnem padlóra küldte az egész iparágat, de ma újra nagyon trendi, mivel környezetbarát, lebomló szőnyegek, táskák, kalapok készülnek belőle. Kicsit retro, kicsit modern, és megint van benne fantázia. Vasárnaponként a sugárutat lezárják az autók elől, és BiciRuta (kerékpáros útvonal) lesz belőle.

Monumento a la Patria

A sugárutat itt is több körforgalom töri meg, a közepükön látványos művészeti alkotásokkal. Lehet, hogy direkt lassítják a forgalmat, hogy legyen idő gyönyörködni? Az északi végén ott magasodik a Monumento a la Patria, ami hatalmas kőkompozícióban meséli el Mexikó történelmét. 11 évig készült, de a méreteit és a kidolgozás részletességét látva hihető. Maja motívumok, a hódítás jelenetei, a függetlenségi harcok alakjai, forradalmi figurák. Egy kőbe vésett történelemkönyv. A második képen a hölgy Sarolta mexikói császárné, a jobbján I. Miksa mexikói császár, vagyis Habsburg–Lotaringiai Miksa osztrák főherceg.

Plaza de la Independencia – Főtér

A helyiek csak Plaza Grandenak hívják a főteret, kellemes, parkos, kiülős. A teret körülveszik a legfontosabb épületek. Mindig történik valami. Ma este épp egy Kuba melletti tüntetés. Kicsit beálltunk támogatóként közéjük, nagy lelkesedéssel fogadtak.

Catedral de San Ildefonso

A főtér keleti oldalát a katedrális uralja az elsőre furcsa arányaival. Széles, masszív homlokzat, és a tornyok viszonylag alacsonyak. Nem az a klasszikus, égbe törő katedrálisérzés, inkább erődtemplom hangulata van. Valószínűleg nem véletlen, hiszen a hódítás utáni időkben épült, részben maja kövekből.

Belépve mellbevág a látvány! Egyszerű, letisztult belső tér, szemben a főoltárnál ott áll egy hatalmas feszület, a „Cristo de la Unidad”, ami a világ egyik legnagyobb fedett térben elhelyezett Krisztus-szobra. Nagyon erős vizuális élmény.

Palacio Municipal de Mérida

A katedrálissal szemben a városháza, mintha az egyházi és végrehajtó hatalom cinkosan összenézne ;). Rózsaszínes homlokzatával és árkádos alsó szintjével nem hivalkodó, inkább elegáns háttérszereplő, de bizony a kulisszák mögött irányítják a várost.

Casa de Montejo

Az északi oldalon a kormányzói palotába sajnos nem lehetett bemenni, viszont vele szemben Francisco de Montejo, a város alapítójának családi háza áll. Ő alapította meg a 16. században Méridát a maja romok fölé építve. A legrégebbi épület a városban. A ház homlokzata spanyol reneszánsz stílusú, kőbe faragott hódítók, páncélos figurák – nem finom utalás arra, hogy kik érkeztek és ki győzött.

A villa berendezése nem eredeti, de abszolút korhű. A pompa és a gazdagság tényleg ámulatba ejtő.

Ma múzeumként működik, több kiállításnak is otthont ad. Nagyszerű, hogy láthattuk Jacobo és María Ángeles művészházaspár „Egy maszk mögött” című kiállítását. Maszkokat és mitikus figurákat láttunk mai szemmel újragondolva.

Az épület egy bank gondozásában van, céljuk megőrizni és rendben tartani az ilyen történelmi palotákat. Nemcsak ezt az épületet újították fel, hanem több hasonló, egykori nagypolgári rezidenciát is. Követendő példa lehetne.

Chaya ebéd

Az ebédről muszáj írnom, mert számomra a chaya teljesen új felfedezés volt. A chaya kicsit a spenótra hasonlít, csak karakteresebb, „zöldebb” aromával. A menü chaya krémlevessel indult, ami lágy és krémes volt, majd a főfogás után érdekes mexikói desszertet próbáltunk ki, a Torrijast, vagyis a szegény lovagot. Szikkadt kenyeret borba áztatnak, tojásba forgatják, kisütik. Piloncillós (nádcukros) sziruppal leöntik, jó bőven, kicsit karamellás az íze és mindezt szzal chaya juice-szal öblítettük le.

Az esti Mérida

Este bevetettük magunkat a városba. A meleg, sárgás fénnyel megvilágított Főtér, az utcák elképesztően hangulatosak. Minden kis téren történik valami. Zene, kézműves kirakodóvásár, hol gagyi, hol értékes. A helyiek kedvesek, előzékenyek. A legjobb a vidámság. Beültünk pihenni egy bárba, és a koktél mellé egy hatalmas sombrero is jár a bulihoz. 🙂

A napi összefoglaló film: