
A következő napok:
2022. július 3. Fréjus – Flayosc
Start: Fréjus
Cél: Draguignan és Flayosc között
Napi távolság: 37,17 km
Össz. távolság: 826,55 km
Szállás: Hôtel les Oliviers
https://www.lesoliviershotel.com/
Sok jó éjszakánk volt már, de a tegnapi nem tartozott közéjük. A mellettünk lévő sátorban 4 fiatal lány, olyan 16-18 év közöttiek sátoroztak. Este elmentek buliba, és 10 óra körül túl jó hangulatban jópár fekete fiúval tértek vissza. És ekkor elkezdődött a rap koncert. Vagy én nem is tudom mi. Egy hangmagaságon, egy ritmusképletre nyomták, megállás nélkül, szinte még levegőt sem vettek. Aki épp nem reppelt, a sátorban másik ritmust játszott. És ez ment hajnali háromnegyed négyig. Senki nem mert nekik szólni, mi se, nem akartunk balhét. Reggel minden szomszéd az óriási felfordulásban gyönyörködhetett, amit maguk után hagytak.
5 óra körül már a madarak adtak koncertet. Felüdülés volt. 1-2 óra alvás után indultunk el, de szerencsére elmúlt a tegnapi holtpontunk, jókedvűen tekertünk. Hamar találtunk boltot, jól bereggeliztünk, sikerült begyűjtenünk egy pecsétet is. Tegnap nem jött össze.

A kenyérke diós, olivás. Nagyon finom volt.

Végre sikerült pecsételtetni Le Muy-ban.
11 óra körül, már árnyékban is 40°C felett volt a hőmérséklet, a terep csupa emelkedő, alig bírtam a hőségben tekerni. Miklós jobban bírja, de ez az extrém meleg már neki is sok. Csak az éltetett, hogy jönnie kell valami étteremnek, ahol le tudjuk hűteni magunkat.

Amikor leültünk reggelizni, lenézünk a földre, és egy Caminós jelzést láttunk.
Nem sokkal dél után jött is. Ebéd közben arról beszélgettünk, hogy nincs értelme szenvedni a hőségben, keresünk szállást, kipihenjük magunkat, és holnap a hajnali hűsben indulunk tovább. Amikor kiléptünk az étteremből, egy picit felhős lett az ég, és Mr. Garmin egy árnyas erdei bringaútra vitt minket. És ekkor huss, el is illant a tervünk, vígan kerekeztünk. Egészen 5-6 km-t. A felhőcskénk eltűnt, az erdei aránylag sík út véget ért, jöttek újra, illetve folytatódtak a hegyek.

Ezek a hatalmas vörös sziklák hosszan velünk maradtak.
A hőmérséklet árnyékban 41°C fölé emelkedett. Délután 4 óra volt. Utunkba került egy hotel, és betértünk. Valami afrikai légáramlatot emlegetett a recepciós, ezért az extrém hőség. Most megvolt a nagymosás, kényelmesen minden kütyüt fullra töltünk, és alszunk egy nagyot hajnalig.
Bon voyage
I&M
Az útvonal:

A 12. és 13. nap videója: