2026. Mexikó. 7. nap. Izamal – Chichén Itza
Ica & Miklós 
2026. március 1.
Itt fekszem a hotelben, és próbálom feldolgozni azt az élményt, ami a mai nap ért. Tegnap Uxmalban az ovális piramis lenyűgözött, ma pedig ott álltunk a Tollas Kígyó templom lábánál. Két hatalmas piramis, mégis ég és föld. De menjünk csak sorjában.
Izamal, a Sárga Város
Reggel Izamal városában álltunk meg először, ami az egyik legrégebbi lakott település Yucatánban. A maja spiritualitás és a spanyol gyarmati építészet drasztikus találkozása. A mexikóiak rajongtak II. János Pál pápáért, és amikor 1993-ban a városba látogatott, a tiszteletére az egész várost a Vatikán színére, sárgára mázolták. A lakók azóta is megőrizték ezt a hagyományt. Csodás, napfényes hangulatú a város.
Az Izamal név a maja Itzamná szóból ered, ami „égi harmatot” jelent. Ő az egyik legfőbb istenség, a bölcsesség, az írás és a gyógyítás ura. A hagyomány szerint ő alapította a várost.
A városban eredetileg tizenkét hatalmas piramis állt. Ma több „hegy” is látható, ezek feltáratlan piramisok. Amikor a spanyolok megérkeztek, meg kellett mutatniuk az erejüket.
Kiválasztották a legfontosabb maja templomot (piramist), lerombolták, és a köveiből felépítették saját templomukat a helyére. A spanyolok nem csupán építőanyagot kerestek. A cél a lelki dominancia volt. Az üzenet egyszerű, az új Isten erősebb a régieknél.
A Szent Antal-kolostor hatalmas átriuma
A ferences rendi szerzetesek építtették fel a ma is látható, jellegzetes sárga épületegyüttest. A templom körül hatalmas átrium 75 árkáddal öleli át a teret. Nagyságában a Vatikáni Szent Péter-bazilika előtti térrel vetekszik.
De miért kellett ekkora tér? Az indiánok korábban a szabad ég alatt mutatták be áldozataikat, és idegenkedtek a zárt, sötét templombelsőktől. A ferencesek ezért itt szoktatták a tömegeket az új valláshoz.
Diego de Landa, a pusztító
A városhoz kapcsolódik a maja történelem egyik legsötétebb és legellentmondásosabb fejezete. Landa ferences szerzetesként érkezett Yucatánba. Megtanulta a maja nyelvet, a bizalmukba férkőzött. A maják annyira bíztak benne, hogy beavatták őt a szent irataikba (kódexekbe) és vallási rituáléikba.
Amikor rájött, hogy a maják a kereszténység felvétele után is titokban a régi isteneiknek áldoznak, kegyetlen inkvizíciót indított. Megkínoztatta az indiánokat, hogy valljanak a „bálványimádásról”. Kijelentette, hogy a kódexekben semmi más nincs, csak az ördög hazugságai és babonái, majd máglyára hordatta a maja könyveket, majd a könyvek elégetése után ezt mondta:
„Mi ezeket elégettük, ami meglepte és elszomorította őket!”
Mily meglepő.
A pontos szám vitatott, a pusztítás szinte teljes volt, mindössze 3 hiteles kódex maradt fenn, amelyeket Madridban, Párizsban és Drezdában őriznek. Nem fogom soha megérteni, miért nem Mexikóban. Van egy negyedik kódex is, hitelessége még kérdéses. Ha mind a 96 kódex megmaradt volna, mindent tudnánk a maja csillagászatról, orvoslásról és történelemről.
Landa jócskán túllépte a hatáskörét. Kegyetlensége miatt visszahívták Spanyolországba, hogy bíróság előtt feleljen a tetteiért. Hogy bizonyítsa igazát és hasznosságát, megírta a Relación de las cosas de Yucatán (Yucatáni dolgok jegyzéke) című művét. Ebben a könyvben talán bűnbánatból(?) leírta a maja naptárat, a szokásokat és hibásan ugyan, de a maja ábécét is. Ironikus módon a 20. században pont az ő feljegyzései alapján tudták megfejteni a maja írást, amit ő maga próbált elpusztítani. Később felmentették a vádak alól, és 1572-ben püspökként tért vissza Yucatánba, ahol haláláig szolgált.
A templomban épp egy nagyon szép ünnepre készültek, a háromévesek bemutatására. Édes picurkák fehér ünnepi ruhácskában várták a kezdetet.
El Castillo – a Tollas Kígyó piramis
És igen. Megérkeztünk Chichén Itzába. A levegő vibrált a hőségtől, sehol egy árnyék, emberek és árusok hada mindenfelé. A Kukulkán-piramis, vagyis a Tollas Kígyó isten piramisa fotókon is monumentális, de élőben… nos, élőben egészen más energiája van, uralja a teret. Nem csak egy érdekes rom, hanem egy matematikai mestermű.
Az már kiderült, hogy a majáknál nincs határ semmiben. Évezredekben gondolkodtak, nem egyszerűen piramisokat építettek, hanem időt, matematikát, hitet és hatalmat öntöttek kőbe. Határtalanság és szárnyalás. Ez a két jelző jut az eszembe.
Próbálom elképzelni, hogyan tervezték meg ezt a monumentális, arányaiban csodálatos építményt.
Néhány egykori csillagász és építész üldögélt a dzsungel szélén, egy jó adag erjesztett kakaó (vagy valami még erősebb) mellett, és épp unatkoztak.
– Kéne egy naptár.
– Miért?
– Mert mindig elfelejtem, mikor kell vetni.
– Jó. Akkor építsünk egy piramist.
– Egy… mit?
– Naptárt. Csak nagyban. Nagyon nagyban.
– Akkor legyen mind a négy oldalon 91 lépcsőfok. Az 364.
– De egy év 365 nap!
– Igaz! Rakjunk a tetejére még egy nagy szentélyt 1 lépcsőfokkal. 364 + 1. Így jó.
– Zseniális.
– Hány hónapunk van?
– 18.
– Az meg hogy jött ki?
– Mindegy. 18.
– Akkor minden oldalon legyen 9 terasz. Egyszerre kettő látszik: 9 + 9 = 18. Megoldva.
– Hmmmm. Ott van még az 52 éves napciklus is.
– Jó, akkor 52 díszpanel a falakra.
– Nem lesz sok?
– Dehogy! Akkor a naptári egységek megvannak. De mi legyen a nap-éj egyenlőséggel? A népnek látnia kell a földművelési ciklus kezdetét és végét.
– Csináljuk meg úgy, hogy évente kétszer a lemenő nap árnyéka hét fényháromszöget rajzoljon a lépcső mellé. Ahogy a nap halad, az árnyék legyen olyan hullámzó, mint egy kúszó óriáskígyó, amely végül találkozik a lépcső alján faragott kőfejjel.
– Mint egy kígyó???
– Mint egy tollas kígyó. A lépcső alján lesz egy kőből faragott kígyófej, amivel az árnyék összeér. Úgy fog tűnni, mintha a tollas kígyóisten alászállna és megáldaná a földet.
– Nem túlzás ez egy vetési naptárhoz?
– Ha már csináljuk, csináljuk úgy, hogy ezer év múlva is vakarják a fejüket!
– Jó. Akkor fordítsuk el az egészet 17 fokkal az északi iránytól, és akkor tökéletes lesz a fény-árnyék a napéjegyenlőségekkor.
– Szerinted ezt érteni fogják?
– Nem baj, ha nem mindenki, elég, ha működik. Fogjunk hozzá!
A kép csak illusztráció.
És így lőn. Mi sem természetesebb. A terület nemcsak a piramisról szól.
A labdajáték-pálya (Juego de Pelota)
A pelota játékot játszották az inkák, az aztékok és a maják is. Kegyetlen játék volt, és jóval több egy egyszerű sportnál.
A játékban egy nehéz, tömör gumilabdát kellett az ellenfél térfelére juttatni, vagy egy falra rögzített kőgyűrűn átütni. A játékosok nem használhatták a kezüket vagy a lábukat, csak az egyéb testrészeikkel tarthatták mozgásban a labdát.
Azon a felső kis lyukon kell átdobni a labdát.
A tömör gumilabda súlyos és kemény volt, a játékosok bőrből készült védőfelszerelést viseltek.
A játék a kozmosz erőinek harcát szimbolizálta, pl. a Nap és a Hold küzdelmét. Gyakran használták konfliktusok feloldására vagy jóslásra is. Bár nem minden meccs végződött áldozattal, a legfontosabb rituális játékok után egyes elméletek szerint a győztes csapat kapitányát vagy tagjait feláldozták az isteneknek. A dicsőséges áldozat volt az aranyérem.
Cenote Sagrado
A cenote a természet szent kútja – ezekről még írni fogok. Most csak annyit, hogy az itt található egyik Cenotét a maják szent helyként tiszteltek.
Mély, sötétzöld víz, meredek sziklafalakkal. Áldozati ajándékokat, és természetesen embereket is dobtak a vízbe az istenek kiengesztelésére.
Az Ezer Oszlop Csoportja
Ez a fantasztikus építmény közvetlenül a Kukulkán-piramis szomszédságában, a Harcosok Temploma mellett található. Bár a neve ezer oszlopot ígér, a valóságban körülbelül 450–480 darab áll belőlük a területen.
Az oszlopok nem egyformák. Sok közülük maja harcosokat és fontos méltóságokat ábrázol. Ezek a múltból itt maradt ősi emlékek sokkal többek, mint romok. Szerencsések és boldog vagyunk, hogy láthatjuk őket.
Kora este érkeztünk Cancúnba, egy paradicsomi szállodába, és holnaptól kitör a nyaralás.
Nagyon felkészültél Mexico multjából, ködzönjük, h megosztottad velünk.
Mi köszönjük, hogy olvasod. 🙂
Remek, színvonalas útleírás – és legfőképpen nagy kedvcsináló.
Köszönjük! 🙂