2024. májusában szűk három héten át egy perui körutazáson vettünk részt. Szokás szerint egy hirtelen ötlet alapján jutottunk el Peruba. Egyik nap elmentünk az XXXLutz áruházba vásárolni. Ez már számunkra egy utazást szokott jelenteni. Felmentünk a felső emeleti étterembe egy süteményt megenni. Itt jött az ötlet, hogy utazzunk el Peruba. Pár nap múlva Ica már le is foglalta a helyünket a Pacha Tours utazási irodában a perui körútra.
Mióta az eszemet tudom, rajongok a legendák, babonák, mítoszok, mesék világáért. Pici koromban nagymamám minden este csodalatos történeteket mesélt. Amikor már tudtam olvasni, következtek a görög mitológia fura lényeiről szóló könyvek, az istenek intrikái, a Római Birodalom császárainak és Egyiptom fáraóinak lenyűgöző históriái. Elvarázsoltak a maják, inkák, az afrikai törzsek titokzatos világa, a sámánok sötét titkai. Éjjel elemlámpa fényénél a paplan alatt volt társam a Csodaszarvas legendája, Attila a hun, Kalevala, majd később India mesevilága, Mahábhárata. Nem a történelmet szerettem (abból csak annyit, hogy a környezetet megértsem), hanem a misztikumot, a legendákat a hagyományokat, a szokásokat. A természet csodái, a kultúra és a gasztronómia mellett a népek hagyományait élvezem a legjobban, és nagyon szeretem figyelni az embereket. Ma már abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem csak olvasni lehet, hanem fel is tudjuk keresni a sok csoda helyszínét. Most az inkák izgalmas világa kerül szűk három hétre testközelbe egy perui barangolás alatt. Cirka 14 órás repülés után szálltunk le Limában. Otthoni idő szerint már majdnem éjjel 11 óra lenne, de itt hét órával fiatalabbak vagyunk, így miután elfoglaltuk a szobánkat, igaz, hogy nagyon fáradtan, de egy kis sétára indultunk. Elvégre meg kell ünnepelni, hogy először léptem át az egyenlítőt. 🙂 Pisco Sourral koccintottunk, nem okozott csalódást. 🙂
Nem is tudom mit vártam, de leesett az állam. A Miraflores kerületben lakunk, és 1x csak a Kennedy Parkban találtuk magunkat. Gyönyörűen gondozott gyep, fák, virágok és megszámlálhatatlan macska, akik minden félelem nélkül sétálnak, játszanak az emberek között, leülnek melléd a padra, sokan simogatják őket. Az önkormányzat a lehető legnagyobb gondossággal felügyeli őket, mind nyilvántartott, gondozott, ivartalanitják őket és megszervezik az örökbefogadást. A park hangulata leírhatatlan. Mintha a béke és a tökéletes jólét világába csöppentünk volna. Körülötte olyan bulinegyed féle, és annyira üdítő, hogy az invitálás elutasítása után az a válasz, hogy „talán majd legközelebb”. Nincs további tukmálás.
Holnap reggel elhagyjuk Limát, de még visszajövünk. Nagyon kíváncsiak vagyunk.
A felhasználói élmény javítása érdekében cookie-kat használunk. Csak akkor használjuk a sütiket, ha Ön beleegyezik az Elfogad gombra kattintva. Az egyedi sütibeállításokat a Megtekintés gombra kattintva nézheti meg. További információ az Adatvédelmi irányelveinkről.
Funkcionális
Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés feltétlenül szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért meghatározott szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton történő továbbításának végrehajtásához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztika
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.